Hogyan tűnj ki a tömegből?

Hogyan tűnj ki a tömegből?

Manapság már nagyon könnyű egy online vállalkozást elindítani. Szinte már bárki pillanatok alatt létrehozhat termékeket, webáruházat, készíthet hozzá reklámokat amivel nem kis mennyiségű embert érhet el, így nem is csoda, hogy a piac már szinte teljesen telített. Ennek persze azért van rengeteg előnye is, de sajnos pontosan emiatt érezhetjük azt, hogy bárhogy próbálkozunk, a saját vállalkozásunk egyszerűen eltűnik a többi között. Szóval ahhoz, hogy kitűnjünk a tömegből létre kell hozni egy olyan márkát, amihez a vevőink kapcsolódni tudnak.

Szeretnénk megosztani veletek pár nagyon fontos lépést, taktikát, amivel olyan márkát építhettek, ami jelentéssel bír a vevőitek körében, és ami megkülönböztet titeket a konkurenciától. Ezek olyan kézenfekvő, de fontos lépések amik felett nem szabad elsiklani!

Lássuk!

Ismerd meg a célközönséged!

Igen, tisztában vagyunk vele, ez a lépés teljesen alapnak tűnik, de nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a fontosságát. Sokan hiszik, hogy a cégalapításnál meghatározott célközönség elég egy sikeres vállalkozáshoz, ami szerencsésebb esetben így is van, de az a helyzet, hogy az igények és a trendek folyamatosan változnak és muszáj nekünk is máshogy hozzáállnunk ehhez a kérdéshez. Ahelyett, hogy azt határoznánk meg, hogy mi kinek tudunk eladni egy terméket vagy szolgáltatást, miért nem nézzük a vevő szemszögéből a helyzetet? Tudd, hogy mit szeretnek a vásárlók, mi motiválja őket, mit csinálnak szabadidejükben, miben hisznek, akár készíts tipikus vásárlói personákat így sokkal célzottabban tudod őket targetelni és sokkal jobban meg tudsz felelni az igényeiknek! Egyszerűen találd meg a választ erre a kérdésre: Miért választanának minket?

Lépj kapcsolatba a vevőiddel!

Emberi mivoltunkból ered, hogy imádjuk, ha megkérdezik a  véleményünket valamiről. Úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk, hogy számít, amit gondolunk. Erre talán nincs is jobb példa, mint az Instagram. A platform lehetővé teszi, hogy storyban kérdezzünk, szavazást hozzunk létre, vagy pusztán reakciót váltsunk ki az emberekből. Itt nem szégyen próbálkozni! Bátran kérdezd meg követőid véleményét egy termékről vagy akár egy új termék vagy szolgáltatás bevezetéséről. Ez a praktika azért több, mint ügyfél vélemény, mert itt még a döntés hozás előtt tudsz kommunikálni az érdeklődőkkel és az, aki esetleg egy új termék bevezetésénél szavazott egy kicsit saját sikerének is érezheti a termék megjelenést. Ezek mellett persze érdemes figyelni a klasszikus ügyfél véleményre, hiszen ez is olyasmi, ami hitelesebbé teszi a céget és azt sugallja: nem csak a profit után megyünk! 

Meséld el a történeted!

A történetmesélés a marketing egyik legfontosabb alappillére. Ha csak simán 10 véletlenszerűen felsorolt tárgyat kell megjegyezni, az is sokkal egyszerűbben megy, ha egy történetbe fűzzük bele őket. A mesélés és a történetekben való gondolkodás, a históriák, legendák már régóta kötik le az emberek figyelmét, ezt érdemes lenne kihasználni! Meséld el te is céged alapításának történetét! Milyen ötletből jött létre a vállalkozás? Miért vágtál bele? Hol láttad a piaci rést? Ez a fajta történet mesélés nemcsak, hogy közelebb hoz téged a vevőidhez, de hitelesebbé is teszi a cégedet! Az ilyen típusú őszinte tartalmak szimpátiát válthatnak ki az emberekből, persze azért csínján kell bánni velük, nem minden korosztály számára jelenti ugyanazt! 

Kezdj egy blogot! 

Vásárlóink edukálása hatékony módszer, hogy megismertessük velük vállalkozásunk, termékeink előnyeit. Osszunk meg velük érdekes infókat, ragadjuk meg a figyelmüket és mondjuk el nekik, hogy mi miért történik a piacon. Ha rendszeresen érdekes tartalmakat osztunk meg vevőinkkel nagyobb esélye van annak, rendszeresen visszatérnek az oldalunkra. Ez a közvetett kommunikációs módszer hatékonyan köti az embereket a márkádhoz szinte tudat alatt. Fontos, hogy érdekesen, de egyszerűen fogalmazzunk a blogokban, hogy a laikus olvasók számára is érthető legyen, amit szeretnénk közölni! 

Támogass egy közös célt!

Vegyél részt egy közös ügyben! Támogass egy közösségi eseményt, tűnj fel, mint támogató, legyél az a vállalkozás, amelynek fontos az összetartás! Ez nem csak, hogy jó színben tünteti fel a márkádat, de olyan emberekhez is eljuthatsz, akikhez egyébként nem. Persze ez főként akkor eredményes, ha már a készületektől kezdve kommunikáljuk, hogy miben veszünk részt. Legyen ez akár egy városi sportesemény vagy egy kulturális esemény támogatása.

Neked mire van szükséged?

Neked mire van szükséged?

Szervezd ki vállalkozásod online hirdetését, és növeld bevételed