A Facebook hirdetés titkos része, amivel kevesen foglalkoznak

A Facebook hirdetés titkos része, amivel kevesen foglalkoznak

A Facebook hirdetés az egyik legjobb és leghatékonyabb ügyfél és vevőszerző megoldás egy vállalkozás számára, azonban van egy olyan hozzá szorosan kapcsolódó összetevője, amivel nagyon kevesen foglalkoznak, ennek a lehetőségnek a kihasználásával pedig még hatékonyabbá teheted hirdetéseidet.

Kevesen veszik figyelembe viszont ahhoz, hogy megfelelő bizalmat építs ki a felhasználókkal nem csak az kell, hogy a Facebook hirdetés szövegezése, kreatív tartalma megfelelő legyen. Egy jól felépített közösségi média fiók alapja a bizalom kiépítésének, akkor is ha csak a hirdetésekre szeretnéd bízni az ügyfélszerzést.

Ma már szinte megkerülhetetlen egy vállalkozás számára, hogy ne rendelkezzen közösségi média profillal. Magyarországon közel 6 millió felhasználó van jelen különböző felületeken és ez nagyszerű lehetőség arra, hogy céged eljusson minél több emberhez. 

Éppen ezért óriási lehetőség egy vállalkozás számára a Facebook hirdetés. Azonban kevesen veszik figyelembe, hogy a felhasználók nagyon sokszor utánanéznek, hogy kitől is rendelik meg az adott szolgáltatást vagy terméket, tehát megnézik az adott vállalkozás profilját is.

Ebben a cikk-ben bemutatjuk, hogyan alakítsd ki vállalkozásod profilját úgy, hogy a maximális bizalmat adja a felhasználóknak. 

A vállalkozásod profiljának lényege, hogy az érdeklődők csatlakozhatnak az oldalhoz, (a mi Facebook oldalunkat ide kattintva – illetve az Instagram oldalunkat ide kattintva találod) így a saját hírfolyamukon fogják látni azokat a bejegyzéseket, amiket közzéteszel. 

Ez egy állandó és közvetlen kommunikációs csatornát nyit a céged és a potenciális érdeklődőid számára.

A közösségi média előnyei:

  • ingyenes, nem kell fizetned a létrehozásért, beállításokért (kivéve a fizetett hirdetésekért)
  • kész dizájnt kapsz, ami mobilon és gépen is jól mutat
  • a követőid hozzászólhatnak, kedvelhetik a bejegyzéseidet, ami segít a kommunikációban
  • hetente 2-3 szor elég foglalkoznod velük
  • tűpontosan célozhatsz hirdetésekkel potenciális vásárlókra (Facebook hirdetés)
  • minden eredményt mérni tudsz

A pontos elemzési adatoknak köszönhetően megnézheted, hogyan reagálnak az emberek a vállalkozásodra. Láthatod hány embert érsz el a bejegyzésekkel, melyik tartalmadat kedvelik a legjobban. A Facebook hirdetés adatait is szintén elemezheted, megnézheted hány embert ért el a hirdetésed, hány ember végzett el konverziót és mennyi összegért. Ezek az adatok mind abban segítenek, hogy még pontosabb és még jobb eredményeket tudj elérni.

Az oldalad teljesítményének a megismerése segíthet egy jobb tartalom stratégia kialakításában és a marketing céljaid elérésben is.

A Prioris megalakulása óta foglalkozik marketing tevékenységek mellett cégek közösségi média jelenlétének kialakításával és menedzselésével. Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a hasznos beállítások fontosságáról, és azt is észrevettük, mennyire fontos a jól felépített vállalkozói profil.

Ebben a cikkben szeretnénk bemutatni, mik azok a beállítások, amelyeket érdemes elvégezned a céged közösségi média felületén.
Most a három legnagyobb közösségi média felületet mutatjuk meg. Ezek a Facebook és az Instagram, hiszen ezek szorosan közel állnak egymáshoz és a Facebook hirdetés részei is, illetve a harmadik a Tik-Tok.

A Facebook hirdetés profilja

Az elindított Facebook hirdetés a vállalkozásod profiljával jelenik meg, ezekkel a beállításokkal nem csak a bizalom kialakítását segítheted elő, de magadnak is spórolsz időt.

Megfelelő kategória kiválasztása

Amikor létrehozod a vállalkozásod oldalát mindenképpen érdemes bejelölni a megfelelő kategóriát. 

Ez azért nagyon fontos, mert vannak kategóriák, ahol extra lehetőségeket biztosítanak számodra, például: egy az étterem kategóriában lehet “Menü megjelenítése” gombot is beállítani, vagy a szállás kategóriában “Azonnali becsekkolás” gombot állíthatsz be.

Minél több és pontosabb adatot adj meg

Általában innen fognak tájékozódni a cégedről, termékeidről vagy a szolgáltatásodról. Ha nem találják meg a telefonszámot vagy az e-mail címet, hogy elérjenek valakit, akkor egyrészt nem épül ki bizalom, másrészt egy potenciális érdeklődőtől esik el a vállalkozásod.

Automatikus válasz az üzenetet küldőknek

Megeshet, hogy az érdeklődők valamilyen információt nem találnak meg az oldaladon, ezért gyakran kaphatsz üzeneteket, kérdéseket. 

Megoldható, hogy a kérdező azonnali reakciót kapjon, ez egy hatékony módszere lehet az ügyfélszolgálatnak. Ehhez nem kell, hogy valaki folyamatosan a Facebook üzenetek előtt üljön, elég ha beállítunk automatikus válaszüzeneteket.

Érdemes beállítani egy üdvözlő üzenetet, amelyben megköszönjük a megkeresést és feltüntetjük, hogy hamarosan válaszolunk. Ha tudod, hogy van gyakran ismételt kérdés, akkor utalhatsz rá, belinkelheted a weboldalad, vagy leírhatod a telefonszámodat, így gyors megoldást adhatsz az érdeklődők számára.

Megfelelő profil, és borítókép

Facebook hirdetés, egyedi design megjelenítése
A vállalkozás egyedi designjával egyező képek

Profilkép használatánál figyelni kell, hogy kör alakúvá fogja alakítani a feltöltött képet, ezért olyat válassz, amit nem torzít el ez a beállítás. Általában a logónkat vagy a cég arculatát megjelenítő képet érdemes kirakni.

A profilképpel ellentétben a borítókép sokkal nagyobb helyet foglal el. Fontos eleme egy üzleti oldalnak, mivel vonzania kell a látogatókat, ezért egy rossz minőségű pixeles kép rossz benyomást kelthetnek az oldalra látogatókban.

Érdemes figyelned, hogy a képnek valahogy illeszkednie kell a céghez. Ha például éttermet üzemeltetsz, akkor ne tájképet jeleníts meg.

Ha úgy érzed, túl sok időt venne el tőled a közösségi média oldalaid kezelése, keress bennünket bizalommal, együtt megalkotjuk a tökéletes stratégiát!

Facebook hirdetési fiók

Miután létrehoztad a vállalkozásod profilját és elvégezted az általunk javasolt beállításokat amitől Facebook profilod teljes lesz, érdemes létrehozni a hirdetési fiókodat.

A hirdetési fiók segítségével hozhatod létre vállalkozásod számára a hirdetéseket. A Facebook hirdetési fiókban kampányokat, célközönségeket hozhatsz létre, itt éred el a hirdetésekhez szükséges összes funkciót, információt és itt egyenlítheted ki a számládat a lefutott hirdetésekből. Egyik nagy előnye, hogy nem csak magunkat, hanem másokat is hozzáadhatunk egy fiókhoz, így könnyedén és biztonságosan, az adataink megadása nélkül is rábízhatjuk szakemberekre a hirdetéseink kezelését.

FIGYELEM: Természetesen alaposan át kell gondolni, hogy kinek adunk hozzáférést a hirdetési fiókunkhoz.

A Facebook hirdetési fiók létrehozása

Ahhoz, hogy hirdetést tudj létrehozni, mindenképpen szükséges lesz a hirdetési fiók, azonban ha a vállalkozásod minden Facebook-hoz kapcsolódó eszközét egy helyen szeretnéd kezelni és a legtöbbet akarod kihozni a Facebook által nyújtott lehetőségekből, akkor a vállalkozáskezelő fiók létrehozását javasoljuk.

Ezzel az eszközzel mindent egyetlen felületen kezelhetsz, legyen szó a Facebook oldaladról, beérkező üzenetekről, hirdetésekről, Instagram profilról vagy a különböző eredmények megtekintéséről.

A fiókod létrehozásához ezt az öt lépést kell követned:

  • Nyisd meg a https://business.facebook.com/ oldalt, és kattints a “Fiók létrehozása” gombra.
  • Add meg az email címed és jelszavad
  • Add meg a vállalkozáskezelő fiókod nevét
  • Add meg a saját neved és a munkahelyi email címed
  • És add meg a vállalkozásod legfontosabb adatait.

Ha ezekkel végeztél létre is hoztad a saját vállalkozáskezelő fiókodat. Viszont a Facebook hirdetési fiókot még létre kell hoznod, hogy hirdetéseket futass.

A hirdetési fióknak az a célja, hogy összefogja a hirdetésekkel kapcsolatos elemeket és azt a felhasználó számára elérhetővé tegye, méghozzá egy könnyen kezelhető felületen. A https://www.facebook.com/adsmanager oldalon, vagy a vállalkozáskezelőn belül a hirdetéskezelő menüpontot megnyitva érheted el a hirdetéskezelőt.

Egy teljesen újonnan regisztrált hirdetéskezelő így néz ki:

Facebook hirdetéskezelő főoldal

Fizetési módok fajtái és beállításai

Magyarországon két fizetési lehetőség közül választhatsz. Betéti vagy hitelkártyával történő kifizetést vagy PayPal-al történő kifizetést. Ezt a beállítást nagyon egyszerűen a bal oldali menüből kiválasztott “Hirdetési fiók beállításai” menüpont alatt a “Fizetési beállítások” lehetőségnél teheted meg.

FIGYELEM: Fizetési mód megadása nélkül a Facebook nem engedi, hogy hirdetéseket indíts el!

Facebook hirdetés célzási lehetőségei

A Facebook hirdetés egyik legfontosabb eszköze a célközönség, ugyanis itt tudod meghatározni azt, hogy a hirdetéseid ki láthatja és ki nem. Alapvetően 3 lehetőség közül választhatsz:

Demográfia/érdeklődési kör alapú célzás

Célozhatsz felhasználókat demográfia és érdeklődési kör alapján is. Például megcélozhatod azokat a 25-45 éves férfiakat, akik Pest megyén belül élnek és érdeklődnek a Forbes és HVG iránt, de célozhatsz egy bizonyos lakhelyre, munkahelyre, kapcsolati státuszra vagy akár végzettségre is. 

Demográfia/érdeklődési kör alapján létrehozható célközönség
Egyéni célközönségek

Rendkívül hasznos tud lenni az egyéni célközönség. Ezt a célközönséget a remarketing hirdetési kampányaidhoz használhatod. Többféle forrásból is tudsz egyéni célközönséget létrehozni, de általában a fájlból feltöltött (pl.: webshop esetén, eddigi vásárlók) vagy a webhelyforgalom alapján generált listákat (pl.: kosárelhagyók, webhelylátogatók) érdemes használnod, hiszen ezek tartalmazzák a legrelevánsabb felhasználókat a vállalkozásod számára.

Milyen célközönséget tudsz létrehozni?

  • Látta a weboldalad/webshopod (7, 14, 30, 90, 180 napja)
  • Látta a landing oldalad/termék oldalad
  • Látta a fizetési oldalt, de nem vásárolt
  • Valamelyik témád iránt érdeklődik
  • Megvásárolták a termékedet
  • Letöltötték a csali ajánlatodat

FIGYELEM! Ehhez a célközönséghez elengedhetetlen a Facebook Pixel beállítása weboldalodon/webshopodon!

Hasonmás célközönségek

Az egyéni célközönségbe azok tartoznak, akik már ismerik a vállalkozásod, vagy találkoztak már vele, tehát jártak az oldaladon, kosárba tették a terméked, feliratkoztak a hírleveledre stb… De mit kell tenned ahhoz, hogy új embereket tudj bevonzani, méghozzá azokat, akik a legrelevánsabbak számodra? Erre hozták létre a hasonmás célközönség létrehozásának lehetőségét.

A hasonmás célközönség egy már meglévő célközönségből létrehozott közönség, amely a leginkább hasonló embereket gyűjti össze. Ehhez az algoritmus összeveti az érdeklődési köröket, a lakhelyet, az életkort és minden hasznos információt, hogy minél nagyobb pontossággal megtalálja azokat a felhasználókat, akiket szintén érdekelhet az ajánlatod.

Facebook hirdetések elhelyezésének típusai

A Facebook hirdetéseknél szinte végtelennek tűnnek a lehetőségek. Egy kreatív szöveg, egy menő kép és egy jól beállított célközönséggel szinte biztos a siker. Az egyik legfontosabb kérdésként szokott felmerülni, hogy hol jelenjen meg a hirdetés. Bemutatunk neked néhány lehetőséget és mi szívesen segítünk abban, hogy megtaláld számodra a megfelelőt. 

Hírfolyam: Ez az a hirdetéstípus, mellyel valószínűleg a leggyakrabban találkozol, és megjelenik mind az asztali, mind a mobilos felületen. Ez a sztenderd hirdetési formátum címsorral, hirdetésszöveggel, egy képpel vagy videóval. A felhasználók hozzá tudnak szólni, lájkolhatják vagy megoszthatják. Amikor a felhasználó rákattint, akkor egy céloldalra vagy a weboldalra jut, melyet a hirdetés tulajdonosa határoz meg. 

Sokan összekeverik a kiemelés lehetőségét a hirdetésekkel.

A legtöbben akik hirdetnek nem is igazán tudják mi az a kiemelés, mire jó, miben különbözik a hirdetésektől, vagy hogy mire lehetne használni. Pedig mindenkinél felkínálja a Facebook, hiszen minden egyes bejegyzés jobb alsó sarkában ott van a kék színű gomb: “Bejegyzés kiemelése”

A lehetőség lényege az, hogy több emberhez juttathatod el valamely bejegyzésedet, mely már létezik a Facebook-oldaladon. Nem kell hozzá semmi egyebet tenni a hirdetési rendszerben. Csak be kell állítanod a költségét a promóciónak, az időkeretet és a közönség célzását. A kiemelt posztok ezt követően megjelennek a hírfolyamban. Egyszerűbb, de nem garantált a siker. A megoldás elsősorban talán azok számára lehet könnyen használható, akik nem mernek belevágni a hirdetéskezelő használatába, mert megijeszti őket annak bonyolultsága. 

További típusok

Stories: A Stories mobilra optimalizált, teljes kijelzős és 15 másodpercnél rövidebb videókat, képsorozatot tartalmazhat. A sztorik lapozgatása között jelenhetsz meg a felhasználóknál és elsősorban a cégismertség növelésére, figyelemfelkeltésre alkalmas. 

A történetekben egyszerűen kísérletezhetsz különböző formátumokkal és videós koncepciókkal, és megtudhatod, mire reagál legjobban a közönséged. A Facebookon és az Instagram-on többféle kreatív eszközt is felhasználhatsz a nézők figyelmének felkeltésére pl reakciógombok, gif-ek, kérdés feltétel.  A történetek elemzési adatai alapján kiderítheted, milyen tartalmak befolyásolják az olyan adatokat, mint az előrepöccintések és a kilépések száma.

Jobb oldali hasáb: Ezek a hirdetések már a Facebook megjelenése óta jelen vannak, és kisméretű, könnyen figyelmen kívül hagyható hirdetésként egy képet és némi szöveget tartalmaznak asztali megjelenéskor. Ennek ellenére általában drágábbak, mint a nagyobb aktivitást eredményező hírfolyambeli megjelenés.

Az oldalsáv hirdetése 100 pixel széles és 72 képpont magas. Az egyszerű kialakítás hihetetlenül vonzó és észrevehető tud lenni. Ha hirdetésed rendetlennek tűnik, vagy a színek nem jelennek meg, a felhasználók figyelmen kívül hagyják. Ez esetben is igaz a mondás, hogy “a kevesebb, néha több”. Ne próbálj meg minél több információt átadni, elég csak a figyelemfelkeltés.Legyen egyszerű és koncentráltja az üzenetre. 

Javasolt videók: Amikor a felhasználók megnéznek egy videót, akkor kapnak egy listát a javasolt videókból, ami hasonló ahhoz, mint amivel a Youtube-on találkozhatsz. Fizethetsz azért, hogy a Te videód is megjelenjen ezek között. Mozgás és hang segítségével gyorsan felkeltheted az emberek figyelmét, és bemutathatod a termék egyedi jellemzőit, vagy elmondhatod a márkád történetét.

Egyes célok esetében 360 fokos videót is használhatsz. Az ilyen típusú hirdetés megtekintésekor az emberek az eszköz elfordításával vagy az ujjuk elhúzásával körbenézhetnek a videóban, és minden szögből felfedezhetik azt.

Messenger: megjelenhetsz hirdetéseiddel az üzenetküldő appban is. Ezen belül is több lehetőség áll a rendelkezésedre: egyrészt egyből a Messenger főoldalán, másrészt a Storiesban. A Messenger hirdetések célzásánál olyan adatokat használ fel a Facebook, mint mindenhol máshol, vagyis amiket megadunk a profilban, vagy amiket a különböző tevékenységeinken, eszközeinken keresztül begyűjt rólunk. Viszont nem használja a Messengeres beszélgetésekben leírt szövegeket.

Ezek a hirdetések, csak mobilon fognak megjelenni. Irányíthatjuk a felhasználót külső weboldalra vagy kezdeményezhetjük, hogy privát üzenetben vegye fel velünk a kapcsolatot.

A Facebook hirdetés másik oldala: az Instagram használata

Az Instagram hirdetés szorosan összekapcsolódik a Facebook hirdetéssel és pár gombnyomás után összetudod kapcsolni a két fiókot. Ezáltal sokkal több felhasználót érhetsz el, hiszen az Instagram folyamatosan növekszik. Ennél a platformnál is fontos, hogy a fiókod maximálisan kilegyen használva.

Üzleti fiók beállítása

Sokan elfelejtik viszont a legjobb az, ha nem személyes profilként használod a céged instagram fiókját, hanem üzleti fiókként.

Ezáltal olyan elemzési adatokhoz férhetsz hozzá, amelyek alapján képet kapsz arról, hogy kik lépnek kapcsolatba a vállalkozásoddal.

Szintén fontos, hogy csak üzleti fiókkal férhetünk hozzá a professzionális irányítópulthoz, ahol nyomon követheted a teljesítményedet és számos hasznos információval lát el a vállalkozásod felfuttatásához. 

Facebook hirdetés létrehozásánál egyszerűen csak hozzá kell kapcsolni az üzleti fiókot a Facebook profilhoz és beállítani, hogy az Instagramban is megjelenjenek a hirdetéseid. Így egy kattintással két platformon is megjelenik a hirdetésed, ami még több ember bevonzását teszi lehetővé.

Megfelelő Bio 

A megfelelő bio kitöltéséről már készült egy cikkünk, ide kattintva elolvashatod.

Az Instagram Bio részében tudod megismertetni a vállalkozásodat. Érdemes röviden, címszavakban fogalmaznod, hiszen csak 150 karakternyi helyet van lehetőséged betölteni. 

Sokkal jobban mutathat egy rövid, frappáns felsorolás, mint egy hosszú monológ. Másrészről sokkal átláthatóbb és érthetőbb lesz a profilunk.

Facebook hirdetés, a tökéletes insta bio
Jó példa egy profi Instagram Bio-ra az Ice Shaker Insta fiókja

Használj egységes, egyedi megjelenést a posztjaidhoz.

A hatékony kommunikációhoz szükséges egy egységes megjelenés, ez növeli az olvasottságot is, hiszen az emberek kisebb valószínűséggel pörgetnek át egy olyan tartalmat, ami ránézésre ismerős számukra.

Alakíts ki két-három sablont, ami a márkád színeit használja, és a posztjaidban mindig ugyanazok a színek fognak dominálni, így, ha a profilkép, a story thumbnail-jei és a posztok összhangban vannak az sokat dobhat a márkád megítélésén. Ezek alapján érdemes a hirdetéseidet hasonló design-ban elkészíteni.

Facebook hirdetés, megjelenés az Instagramon
Megjelenés az Instagram oldalunkon

Összegzés

Egy jól felépített közösségi média kommunikáció nagy lendületet adhat vállalkozásod számára főleg akkor, ha fizetett Facebook hirdetés az elődleges csatorna az ügyfél és vevőszerzésre. A folyamatos jelenléttel elérheted, hogy a célközönséged felfigyeljen rád és ügyfelek legyenek belőlük.

Ha úgy érzed túl sok ötleted támadt, de nem tudod merre indulj, keress bennünket bizalommal, együtt megalkotjuk a megfelelő kommunikációs stratégiádat és a Facebook hirdetés, Instagram hirdetés és Tik-Tok hirdetési stratégiádat is profikra bízhatod!

Neked mire van szükséged?

Neked mire van szükséged?

Szervezd ki vállalkozásod online hirdetését, és növeld bevételed